Iskolánkról

Iskolánk rövid története:

1924-ben nyitotta meg kapuit Berhida peremartongyártelepi településrészén az első oktatási intézmény – egy egytantermes, hat évfolyamos, osztatlan iskola, egy tanítóval –, melynek fenntartója az Ipari Robbanó Rt. volt. 1948-ban megtörtént az iskolák államosítása. Állami kézbe került az Ipari Robbanó Rt. is. Ezt követően nagyarányú fejlesztések történtek a gyár területén, egyre több fiatal család költözött a gyártelepre, ezáltal rohamosan növekedett a gyermeklétszám, az iskola tanterem gondokkal küzdött. Ezt a problémát oldotta meg az 1964-ben átadott új, akkor korszerű iskolaépület, mellyel lehetővé vált a szaktárgyak, a testnevelés, a technika magas szintű oktatása, a napközi otthon kialakítása. Az intézményben a pedagógiai munka a nyolcvanas évek közepéig két épületben folyt. Az 1985-ben bekövetkezett földrengés okozta károk helyreállítása során nyílt lehetőség a főépület bővítésére, így 1986. szeptemberétől egy épületben folyik a munka. Iskolánk 1989-ben vette fel II. Rákóczi Ferenc nevét. A névadó ünnepségen került sor a fejedelem mellszobrának avatására, amely Szilágyi Bernadett szobrászművész alkotása. 2002. szeptember 1-jén az iskola anyaintézménnyé vált, ugyanis ekkor jött létre a Közös Intézményfenntartó Társulás. Tagiskolánk és tagóvodánk új, 2000-ben átadott épületben működik a tőlünk 5 km-re fekvő Vilonya községben.

2009/2010. tanévben teljesen megújult, új helyiségekkel, tantermekkel bővült iskolánk. Korszerűvé vált a fűtés és világításrendszerünk, megtörtént a nyílászárók cseréje, megvalósult a teljes körű akadálymentesítés.

Szakmai munkánk

Pedagógusaink folyamatosan magas színvonalú oktató-nevelő munkára törekednek. Ennek érdekében a tanítás egyre jobban felszerelt szaktantermekben folyik.

Iskolánkban első évfolyamtól nemzetiségi német nyelv illetve informatika oktatás folyik. Ötödik évfolyamtól második idegen nyelvként (választható tantárgyként) lehetőséget biztosítunk az angol nyelv elsajátítására. Informatika, színjátszó szakkörökre várjuk a gyerekeket.
A sportok közül kiemelt szerepet kap intézményünkben a labdarúgás, a kosárlabda, a futsal és az atlétika.

Alapvető feladatunknak tartjuk diákjaink környezettudatos nevelését, valamint a sport, az egészséges életmód fontosságának felismertetését.

Várpalota Kistérség Többcélú Társulása keretén belül az arra rászorulóknak helyben biztosított a logopédiai valamint a gyógytestnevelés ellátás.

Délutánonként 2 napközis csoportban van lehetőségük a kisdiákoknak nevelői felügyelet, segítség mellett felkészülni a másnapi órákra.